Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Kompakt, erős és tartós rod pod a Prologic kínálatából. Kiváló minőségű rozsdamentes acél kivitel, dupla középső rúdtartóval, ezáltal nagyon stabil módját kínálja a horgászbotok elhelyezésének. A gépi vágásnak és az állítható rögzítőgalléroknak köszönhetően precízen helyezhetők fel a kapásjelzők, bármilyen kereszttartóra.
A twist-lock lábak/leszúrók és buzz barok egyaránt levehetők az állványról, és felhasználhatók különálló elemekként.
Tulajdonságok:
- kiváló minőségű rozsdamentes acél
- iker rúdszerkezet
- csavaros leszúrók
- rögzítést igazító gallérok
- állítható hosszúság: 68–110 cm
- állítható magasság: 37–50 cm
- hárombotos buzz barok: 36 cm és 31 cm
- párnázott hordtáskával kapható
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Kompakt, erős és tartós rod pod a Prologic kínálatából. Kiváló minőségű rozsdamentes acél kivitel, dupla középső rúdtartóval, ezáltal nagyon stabil módját kínálja a horgászbotok elhelyezésének. A gépi vágásnak és az állítható rögzítőgalléroknak köszönhetően precízen helyezhetők fel a kapásjelzők, bármilyen kereszttartóra.
A twist-lock lábak/leszúrók és buzz barok egyaránt levehetők az állványról, és felhasználhatók különálló elemekként.
Tulajdonságok:
- kiváló minőségű rozsdamentes acél
- iker rúdszerkezet
- csavaros leszúrók
- rögzítést igazító gallérok
- állítható hosszúság: 68–110 cm
- állítható magasság: 37–50 cm
- hárombotos buzz barok: 36 cm és 31 cm
- párnázott hordtáskával kapható
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.