Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Ez a termékcsalád nem új a palettán, régóta sokak kedvence, amely adalékanyagként kezdte a pályafutását a Haldorádó termékek között. Az elmúlt években azonban annyira felfutott az érdeklődés az etető és micro pelletek iránt, hogy úgy véltük, kiemeljük az átlagos termékek sorából. 2024-től Carp Micro Pellet néven lehet a megújult receptúrájú, még jobb minőségű, még színesebb és ízesebb, de változatlan árú termékcsaládot elérni. Használható hagyományos etetőanyagok feljavítására, adalékanyagként. Használható önállóan method vagy bordás kosárba is töltve. PVA tasakba vagy halóba helyezve, roppantott bojlival keverve, a nagyponty-horgászat során is helytáll. De akár spombolhatunk is vele.
10 féle változatban kínáljuk, ezek: Csoki Narancs, Édes Ananász, Eper, Chilis Tintahal, Fekete Tintahal, TripleX, Kókusz & Tigrismogyoró, Mangó, Champion Corn, valamint Spanyol Mogyoró
Carp Micro Pellet - Chilis Tintahal
A Chilis Tintahal egy csípős-halas, intenzív aromájú változat, amely kifejezetten a felmelegedő és lehűlő vizekben hatásos. Ez az ízvilág különösen csábító a nagytestű pontyok számára.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Ez a termékcsalád nem új a palettán, régóta sokak kedvence, amely adalékanyagként kezdte a pályafutását a Haldorádó termékek között. Az elmúlt években azonban annyira felfutott az érdeklődés az etető és micro pelletek iránt, hogy úgy véltük, kiemeljük az átlagos termékek sorából. 2024-től Carp Micro Pellet néven lehet a megújult receptúrájú, még jobb minőségű, még színesebb és ízesebb, de változatlan árú termékcsaládot elérni. Használható hagyományos etetőanyagok feljavítására, adalékanyagként. Használható önállóan method vagy bordás kosárba is töltve. PVA tasakba vagy halóba helyezve, roppantott bojlival keverve, a nagyponty-horgászat során is helytáll. De akár spombolhatunk is vele.
10 féle változatban kínáljuk, ezek: Csoki Narancs, Édes Ananász, Eper, Chilis Tintahal, Fekete Tintahal, TripleX, Kókusz & Tigrismogyoró, Mangó, Champion Corn, valamint Spanyol Mogyoró
Carp Micro Pellet - Chilis Tintahal
A Chilis Tintahal egy csípős-halas, intenzív aromájú változat, amely kifejezetten a felmelegedő és lehűlő vizekben hatásos. Ez az ízvilág különösen csábító a nagytestű pontyok számára.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.