Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
A MONSTER termékcsalád tagjai nem a kellemes, emberi orr számára élvezhető illatokról híresek, viszont fogósságuk megkérdőjelezhetetlen! A csalik és etetőpelletek mellett egyértelmű, hogy aroma formában is megtalálható ez a termékcsalád a kínálatunkban.
MONSTER Pellet Box
Manapság a céltudatos pontyhorgászat elsőszámú csalogatóanyaga a pellet. Különböző összetételű, gazdag beltartalommal rendelkező összeállítások érhetők el a kínálatunkban. Megtalálható natúr és aromásított változat is, azonban olyan, mint a MONSTER Pellet Box, még biztos, hogy nincs! Hogy mi a különlegessége?
A bojlikészítésben régóta jól ismertek az olyan, emberi orr számára kevésbé kellemes adalékok, mint a vérliszt, májliszt, különböző hallisztek, vagy akár a csípős fűszerek. Nos, a MONSTER Pellet Boxok pont olyan dolgokat tartalmaznak, amelyek kellemetlen „illatuk” ellenére nagyon komoly távcsali hatással bírnak, főként a termetes pontyokra. Ezek a büdös, de nagyon magas tápanyagtartalmú eledelek hat különböző formában kerülnek forgalomba. A dobozokban a pelletkeveréken kívül található 100 ml aromásított folyadék, amely pont elegendő a pellet szemek felpuhításához, használatba vételéhez.
A boxok használatba vétele nagyon egyszerű, mindössze a dobozban található 100 ml folyadékot kell a pellet mixre ráönteni, jól elkeverni, majd 10 perc pihentetés után etetőkosárba tömni. A többi a halakon múlik!
MONSTER Pellet Box - Fűszeres Máj
A májas, karakteres, kellemetlen szagú csalogatóanyagok a nagytestű pontyok horgászatánál megszokott ízvilág, mely ebben az esetben különböző fűszerekkel lett felerősítve. Négy évszakos változat, mely egyaránt alkalmas kapitális pontyok csalogatására, de hideg vízi tokhalazások során is eredményes lehet!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.