Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
A method módszer lelke sokak szerint a megfelelően elkészített etetőanyagban rejlik, ebben igazuk is van, de a végszerelék utolsó 10 cm-es részére is érdemes kiemelten figyelni.
Horgok tekintetében a method módszernél érdemes a harmóniára törekedni, az éppen felkínált csali méretéhez kell kiválasztani a horgot. A Benzár Round Feeder méreteinek köszönhetően, bármely a method technikával alkalmazott és közkedvelt csalihoz tökéletes megoldást nyújt, legyen szó Waftersről, Popupról vagy bármilyen süllyedő csaliról. Csalitüskés és hajszálelőkés megoldásokhoz is szuper alternatíva. A horgok Japánban készültek, ez az egyik biztosítékuk a kiváló minőségre, a Benzár márka mellett. Mikroszakállas, füles változatú szárral készültek, melyek a fonott és monofil előkékkel is kiváló szolgálatot biztosítanak. Versenykörülményekhez is kifejezetten ajánljuk a széria horgait, de a hétköznapi pecák alkalmával sem fognak csalódást okozni.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A method módszer lelke sokak szerint a megfelelően elkészített etetőanyagban rejlik, ebben igazuk is van, de a végszerelék utolsó 10 cm-es részére is érdemes kiemelten figyelni.
Horgok tekintetében a method módszernél érdemes a harmóniára törekedni, az éppen felkínált csali méretéhez kell kiválasztani a horgot. A Benzár Round Feeder méreteinek köszönhetően, bármely a method technikával alkalmazott és közkedvelt csalihoz tökéletes megoldást nyújt, legyen szó Waftersről, Popupról vagy bármilyen süllyedő csaliról. Csalitüskés és hajszálelőkés megoldásokhoz is szuper alternatíva. A horgok Japánban készültek, ez az egyik biztosítékuk a kiváló minőségre, a Benzár márka mellett. Mikroszakállas, füles változatú szárral készültek, melyek a fonott és monofil előkékkel is kiváló szolgálatot biztosítanak. Versenykörülményekhez is kifejezetten ajánljuk a széria horgait, de a hétköznapi pecák alkalmával sem fognak csalódást okozni.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.