Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Egy új generációs antibakteriális sebfertőtlenítő folyadék, mellyel a halak sebeinek és sérüléseinek gyógyulását segíthetik a horgászok. Számos hasonló célra készült fertőtlenítő spray, illetve gél található a magyar horgászpiacon, viszont ezek között lényegesen kevesebb azok száma, amik valóban betöltik rendeltetésüket és képesek bizonyíthatóan pozitív élettani hatást produkálni. A Doctor Blue garantáltan egy ilyen regeneráló és gyulladáscsökkentő bázisú elsősegély szer! Egyediségét többek között annak köszönheti, hogy aktív összetevői révén nem csak a bakteriális fertőzésektől óvja, hanem a gombásodástól és vízpenész okozta betegségektől, valamint a sebek, fekélyek elfertőződésétől is megvédi a hal testén található sérüléseket. Tökéletes biztonsággal használható horog ütötte sebek, elveszített pikkelyek és nyálkahártya sérülések kezelésére is, mivel nagymértékben elősegíti azok gyógyulását. Legyen szó bármilyen fajról, az összes édesvízi halnál nyugodtan alkalmazható. Ennek a kék fertőtlenítőnek a víznél némileg sűrűbb az állaga, ennek köszönhetően remekül tapad, viszont ezzel együtt kellően híg ahhoz, hogy a hal apróbb pórusaiba is beszivárogjon, s kifejtse hatását. Hosszan tartó hatása mellett további előnye a többi fertőtlenítőszerrel szemben, hogy cseppnyomós adagolású, így sokkal pontosabban tudjuk a kívánt helyre felvinni, ráadásul tovább is használható. Jól zárható, erős és strapabíró műanyag fiolában, 40 milliliteres kiszerelésben kerül forgalomba. Meglehetősen tömény, nagy hatású anyag, így nem kell belőle sok a sebek kezelése során. Gazdaságos felhasználhatóságából és kedvező árából adódóan a horgásznak nem kerül sokba, viszont a kifogott halaink számára akár az életet is jelentheti, ezért minden jóérzésű, természetet és halakat óvni akaró sporthorgász társunknak ajánljuk!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.