Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Az ívási időszakban a pontyok gyakorta nagyon kiszámíthatatlanul és szeszélyesen táplálkoznak. Ilyentájt könnyen bele lehet szaladni egy-egy betlibe, amikor az ember, ha a feje tetejére is áll, akkor sem tud átütő eredményt elérni. Máskor ennek pont az ellenkezője lehet igaz, olyan halak is horogra akadhatnak, amilyenekre nem is számítottunk. Érdemes és szabad-e egyáltalán ebben az időszakban pontyokra horgászni? Nos, ezekre a kérdésekre igyekszem most válaszokat adni!
A hagyományos kínai spiccbotos technika emblematikus eszköze az az úszó, amely immár a Haldorádó kínálatában is megtalálható. Ennek az úszónak a különlegessége, hogy a szokványoshoz képest sokkal nyújtottabb az alakja, hosszú a szára és hosszabb az antennája az átlagosnál.
Az úszó kialakítása rendkívül stabil csalivezetést kínál, ugyanis a nyújtott test miatt az optimálisan kisúlyozott úszó nagy része a víz alatt van, így a bemerített zsinór mélyebben helyezkedik el, mint a hullámzó, áramló felső vízréteg! Ennek köszönhetően az úszó nem dől meg, és remekül fixálja a végszerelékünket!
A kapás érzékelésben fontos szerepe van az extra hosszú antennának, amely sávos festést kapott, így nagyon jól nyomon követhető rajta még a legkisebb kapás is. Az úszót egyébként érdemes antennahegyig besúlyozni, így lesz a legérzékenyebb, és amint a hal megemeli az ólmot, úgy az úszó látványosan kiemelkedik a vízből. A lehető legjobb beállítása az úszónak, ha a plusz ólomsúly a fenék felett 5-10 cm-el helyezkedik el, és a horogelőke majdnem teljes egészében a fenéken fekszik.
Az úszó alkalmas fenéken történő horgászathoz, de a vízközti, kisméretű spirál kosárral történő busahorgászathoz is. Ebben az esetben érdemes olyan méretű kosárkát választani, amely üresen az antenna tövig, megtöltve pedig egészen antennahegyig bemeríti. Ahogy fokozatosan oldódik az etetőanyag a kosárból, úgy emelkedik ki az úszó antennája, jelezvén, hogy érdemes újat dobni.
Az úszó főzsinórra történő felhelyezéséhez egy speciális úszórögzítő adapter szükséges, melybe az úszó szárát bele kell „szúrni”, majd azzal a rögzítővel lehet a főzsinóron fixálni az úszót, és állítani az eresztéket. A csalifelkínálás mélységét ennek az úszórögzítőnek a mozgatásával tudjuk beállítani. Minden úszót műanyag csőben szállítjuk, így védve meg az a küldő behatásoktól.
Ez az úszótípus, három különböző méretben érhető el a kínálatban:
Super Sensitive Multicolor 1
Super Sensitive Multicolor 2
Super Sensitive Multicolor 3
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.