Kozármislenyi tó
Kozármislenyi tó
Mozgasd az egeret a térképen!
Térkép betöltése…
Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Mozgasd az egeret a térképen!
Petőfi-Bányász Horgászegyesület Kozármisleny
A tónál kialakított parkolóban.
Ponty, koi, amur, süllő, csuka, harcsa, kárász és keszegfélék.
Ütemezett telepítés.
Országos Horgászrend szerint, az egyesület a ponty tilalom alól felmentéssel rendelkezik.
Helyszínen, a halőrháznál.
Nem engedélyezett.
Speciális etetési korklátozások nincsenek.
Nem engedélyezett.
Nem engedélyezett.
2017 október 1-től 2018 január 1-ig a műcsalis ragadozó horgászat engedélyezett.
A sátorozás engedélyezett.
Pécs mindössze néhány km-re fekszik, ahol a panziótól a 4*-os szállodákig számtalan szálláshely között lehet válogatni. Így a város felfedezését könnyű szerrel lehet kombinálni egy izgalmas kozármislenyi horgászattal.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.