Tószegi Csónakázó-tó
Tószegi Csónakázó-tó
Mozgasd az egeret a térképen!
Térkép betöltése…
Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Mozgasd az egeret a térképen!
Tószegi Tiszavirág Horgász EgyesületBedekovics László elnök5091 Tószeg, Attila u. 106.0630/998 4447www.tiszaviraghe.hu
Van.
Ponty, amur, csuka, süllő, harcsa, keszeg, kárász, busa.
Havi rendszerességgel (átlagosan 3q).
Nincs.
Éjszakai Betétlap:Ár: 5000Ft (Csak érvényes éves engedély mellé váltható)Érvényes 05.01. - 09.30. között minden héten péntekről szombatra, illetve szombatról vasárnapra virradó éjszakára.Az éjszaka fogott nemeshal kifogása beleszámít az éves darabszámba, tehát plusz darabszámot nem biztosít a kiegészítő jegy.
HorgászCentrum, 5091 Tószeg, Attila u. 106.
Nem lehetséges.
Csúzlival, etetőkosárral.
Nem lehetséges.
Amennyiben az időjárás lehetővé teszi van lékhorgászatra lehetőség.
Engedélyezett.
Van.
Nincs.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.