Bánki tó
Bánki tó
Mozgasd az egeret a térképen!
Térkép betöltése…
Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Mozgasd az egeret a térképen!
Közvetlen a tó mellett lévő parkolóban.
Nagyrészt ponty, de süllő, balin, csuka, harcsa, és keszegfélék is lakják a tavat.
Évente kétszer, nyáron 10 q , ősszel 30 q ponty.
Országos horgászrend szerint, kivéve a ponty, melyre nincs tilalom.
Nincs.
A tó partján a Halőrházban.
Engedélyezett.
Bojlival etetni tilos!
Nincs!
Van.
Engedélyezett.
Közvetlen a tó mellett lévő Nádas campingben.
Több különböző kategóriás szálláshely van a faluban, elérhetőségük a honlapunkon megtalálható:
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.