Háziréti tó
Bevezető sorok helyett kedvcsinálónak inkább érdemes megnézni Rokolya Peti és barátainak néhány napos tavaszi horgászatáról szóló filmet:
Háziréti tó
Mozgasd az egeret a térképen!
Térkép betöltése…
Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Bevezető sorok helyett kedvcsinálónak inkább érdemes megnézni Rokolya Peti és barátainak néhány napos tavaszi horgászatáról szóló filmet:
Mozgasd az egeret a térképen!
Rozmating Szövetkezeti Vagyonkeztelő Kft
A parkolás ingyenes a tó bejáratánál található bekerített parkolóban. A parkoló nem őrzött.
Ponty, amur, keszegfélék, harcsa, balin, csuka, süllő, TÖRPEHARCSA NINCS!
tervszerinti telepítések
Országos horgászrend szerint. PONTYRA TILALOM NINCS!
Sötétedés után is van lehetőség horgászatra, abban az esetben, ha a horgász reggel 06:00 óráig nem hagyja el a tavat.
Engedélyezett, (Pontybölcső, nagy méretű merítő, fertőtlenítő, a halakkal való kíméletes bánásmód köttelező) Fonott dobóelőke használata tilos!
Etetőhajó használata engedélyezett, a csónakos behordás TILOS!
Kizárólag a tavon bérelhető csónakok használhatóak, ára: 2 000 Ft/ 12óra
Nem engedélyezett.
A pergetés csak november 1-től február 1-ig engedélyezett!!
Sátor állítása a horgászok számára engedélyezett és ingyenes.
Környező településeken.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.