Bélavári bányatavak
Bélavári bányatavak
Mozgasd az egeret a térképen!
Térkép betöltése…
Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Mozgasd az egeret a térképen!
A horgászhelyek mellett.
Rendkívül változatos: harcsa, csuka, süllő, kősüllő, feketesügér, csapósügér nagy számban és nagy méretben, ponty és amur nagy méretekben, balin, compó, domolykó, dévér, szilvaorrú keszeg nagy számban és nagy méretben.
Tavasszal a drávai zöldár telepít, a folyóból bármilyen hal jöhet a tavakba, míg az egyesület összel frissíti az állományt, ponty, csuka süllő kerül a tavakba.
országos horgászrend szerint
engedélyezett
Bélavár Coop Bolt . Nyitvatartási időn kívül az halőrnél.
A 12 db előre foglalható helyen engedélyezett.
korlátozás nincs, etetőhajó és a behordás engedélyezett
A nagytavon lehetséges - 7 db bérbevehető csónak.
Lékhorgászat engedélyezett a társaság honlapján megjelenő informnációknak és feltételeknek megfelelően. Lékhorgászat tervezése előtt feltétlenül tekintse meg a honlapot:
Partról és csónakból egyaránt engedélyezett.
A horgászhelyek felénél lehetséges.
A Bélavári bányatavaktól alig néhány km-re fekvő szomszéd településen, Vízváron várja a nagyobb kényelmet igénylő horgászokat az Éden Park.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.