Jindra tó
Jindra tó
Mozgasd az egeret a térképen!
Térkép betöltése…
Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Mozgasd az egeret a térképen!
Nagydorog és Vidéke Horgászegyesület
Parkolás közvetlenül a tó déli oldalán erre a célra kialakított parkolóban lehetséges melynek burkolata zúzalékos.
A jellemző halállomány a tavon a ponty melyből található pikkelyes és tükrös közel azonos arányban. Megtalálhatóak még a tavon amur, dévérkeszeg, kárász, süllő, csuka, szürkeharcsa, balin és törpeharcsa.
A tilalmi időszakok megegyeznek az országos horgászati szabályokkal. A pontyra a fajlagos tilalmi idő hatósági határozat alapján feloldva.
Az éjszaki horgászat engedélyezett, de csak az egyesületi tagok részére.
Napijegyek válthatóak:
Engedélyezett.
Nincs korlátozás, etetőhajó használata semmilyen célból nem engedélyezett.
Csónak használata TILOS!
Csak az egyesületi tagok részére engedélyezett.
Engedélyezett.
Nem engedélyezett.
Bikács- Kistápé Zichy Park Hotel mely a JINDRA tótól kb. 1000 m-re találhatóIlletve a környező településeken lévő Falusi vendéglátóhelyek. (Vajta, Nagydorog).
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.